Latest Posts by gilicze - Page 9

Malacok és tervek.

Kalap úr és a Tudatlan őz

Nádi Boginak

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl ahol a kurtafarkú malac túr a Kerekerdő közepén volt egy tisztás. Annak a tisztásnak a szélén élt Kalap uraság, a hatalmas pöfeteg gomba. Szép időben mindig szeretett kihúzódni a napsütötte fűre, az óriás bükkfa alól ahol élt. Ott aztán órákig pöffeszkedett és mutogatta fűnek-fának és minden élőnek, hogy ő milyen nagy. Kalap urat igen gorombának ismerték a Kerekerdő lakói, soha nem volt egy jó szava az arra ténfergőknek, ezért el is kerülték őt és a bükkfáját mindig.

Pedig nem mogorva volt ő, csak egy pöfeteg. Volt néhány állat aki nem ismerte őt, mint Nyiff-Nyiff Mókus, aki nagyon jámbor és szorgos volt, mint általában a mókusok. Nyiff-Nyiff éppen makkot gyűjtögetett egy hatalmas bükkfán, amikor néhányat véletlenül leejtett. De jajj! Ez alatt a bükkfa alatt lakott Kalap úr, akinek már hallatszott is a goromba válasza: - Vigyázz! Agyonütsz! Hogy lehet egy mókus ilyen kétbalkezes?! - kiáltotta Kalap úr vöröslő fejjel, vagyis kalappal - Kotródj innen amíg szépen mondom, mert megkeserülöd, ha még egy makkot rám ejtesz. Nézd, még be is horpadtam! Nyiff-Nyiff szólni sem tudott, annyira megijedt a kiabáló gombától. El is szaladt rémületében. Kalap uraság ezután zsörtölődve, paprikapirosan folytatta a napozást. Amikor valaki felmérgesítette, akkor akár napokig is megmaradt a vöröslő szín a kalapján. Pedig milyen büszke volt arra, hogy ő hófehér! A kora délutáni órákban arra vette útját is a Tudálékos nyúl is, aki minden nap sétált egyet ebéd után. Nagyon is jól ismerte Kalap urat és gorombaságát, de mindig reménykedett benne, hogy ha jószándékkal közeledik hozzá, egyszer megenyhül. Mikor odaért az óriás bükkfához, meglátta Kalap uraságot a napon. Nagyon vörös volt. Gondolta itt az alaklom: - Szép napot Kalap uraság! - szólt oda neki a Tudálékos Nyúl - Ha nem vigyáz le fog égni a szép fehér kalapja, már rettentő piros! Én az Ön helyében sokkal óvatosabb lennék. Kalap Úr erre csak még mérgesebb és vörösebb lett: - Te akarsz kioktatni a kalapom színéről? Hogyne lennék vörös, ha nem hagynak nekem egy perc nyugtot sem! Hagyj békén és eredj a magad dolgára! - kiáltott rá Kalap uraság, mire a Tudálékos Nyúl inkább szomorúan eloldalgott. Később arra járt egy kedves őz. Nem is vette észre Kalap urat, mindig nagyon elvarászolt volt. Épp mikor egy lepkét kergetett eltakarta Kalap úr elől a napot, aki erre csak még mérgesebb lett. - Hogy mered eltakarni előlem a Napot, te tudatlan őz?! Már egy perc nyugalmam sem lehet a bükkfám alatt? Látod, miattad még vörösebb lettem! - Ne haragudj csak egy lepkét kergettem... -  motyogta a tudatlan őz. - És én tényleg a Tudatlan őz vagyok. Te milyen gomba vagy? - Én egy pöfeteg vagyok, nem látod, és hagyj az unalmas kérdéseiddel? - rikácsolta Kalap úr. - A pöfetegek mindig ilyen vörösek? -kérdezgette tovább a Tudatlan őz. - Nem! A pöfetegek szép fehérek! -válaszolta már-már izzó vörösen Kalap úr. - És mi ez az óriási horpadás a kalapodon? - Óriási?! Az a mókus! - kiáltott egy utolsót az óriás pöfeteg, de nem szólt többet, mert felrobbant mérgében. A tudatlan őz nagyon elszomorodott, hogy Kalap úr felrobbant. De később a bölcs öreg bagolytól megtudta, hogy Kalap úr mindig is várta, hogy valaki annyira felmérgesítse, hogy felrobbanhasson és a spórái messze-messze szállhassanak, keresztül a tisztáson, át az erdőn a messzeségbe, hogy valahol leszállva megszülethessenek belőle a kis pöfeteg gombák. Így Kalap uraság gyermekei azóta is gorombán pöffeszkednek más tisztásokon. Persze csak addig, amíg arra nem jár egy tudatlan őz. vége