Laravel

Bűntudat - Blog Posts

10 months ago

számítottam rá

mégsem tettem semmit, hogy ne történjen meg


Tags
1 year ago

Azt mondtad, ez arról szól,

Hogy látjuk majd a végét.

És hiába, elönt az érzés,

Semmit sem csináltam jól.

Kimegyekk a virágoskertbe,

Magába fogad az illatos rét.

Alám kap a tavaszi szél.

Inkább a jégeső verne!


Tags
1 year ago

Bűntudat karcolja

Testembe a lelkem

Ezt teszem magam

És mindenki ellen


Tags
1 month ago

~ Elegem van a hipokrata emberekből.

Azokból, akik A-t mondanak, de igazából B-re gondolnak, s közben mégis C-t cselekszenek.

Azokból, akik bort isznak, s vizet prédikálnak.

Azokból, akik üresen ígérgetnek, hitegetnek.

Azokból, akiknek szavait semmifélé cselevés nem fedezi.

Azokból, akik az észt osztják, hogy kinek, hol, mikor, mit, hogyan kéne tenni, de elfelejtik magukat is a számításba venni.

Néhányan csak elfelejtenek tükörbe nézni, viszont néhányan szándékosan kerülik azt. Mert kellemetlen érzés, mert fáj az igazság, ahogyan az is, ha netán nem úgy van, ahogy azt ők szeretnék.

Legalább lenne őszinte az ilyen ember, vállalná mindezt, és ne hazudtolná meg még önmagát is...

Ha nekem ég a pofám és szégyellem magam ilyen esetekben, Te miért nem?🤔


Tags
Loading...
End of content
No more pages to load
Explore Tumblr Blog
Search Through Tumblr Tags