Magany - Blog Posts

azt hiszem a holnapi nap sorsfordító lesz

a barátaim és köztem

bár holnap este ezt le fogom tagadni, mert

túlságosan fájna a tudat, hogy

megint elfelejtett mindenki

és a magány gondolta a legijesztőbb rémálmom

szóval inkább elviselem azt, hogy mindig

hanyagolnak, de ha szükség van rám

elvárják, másodperceken belül válaszoljak

a halál szele nem érhet el

mert hiszek a halhatatlan lélek

gyönyörűségében

eljön a pillanat, amikor te magad gurulnál be az ágy alá, hogy elragadjon a szörnyeteg

és elfelejtesz többé félni tőle

napról napra lett a lelkem része az örökös fájdalom

mindig azt hittem vannak emberek, akikre számíthatok, de rájöttem, hogy nincsenek

mikor meghalt apukám, teljesen egyedül maradtam

az egyetlen barátom pedig órákkal később válaszolt, hogy nem ér rá telefonálni, mert éppen pakol

mintha nem lehetne öt percre abbahagyni

mintha én sose hagytam volna félbe semmit, hogy meghallgassam

mintha ellenkező esetben ő nem vágyott volna arra, hogy valaki meghallgassa

csak nem akartam egyedül maradni

hullócsillaggá váltál,

egyedül hagytál

magányosan

ragyogni az égen

félek egyedül.

ha nem a te pólódban alszom,

mindig fázom éjszaka

addig kellett volna ölelnem

addig kellett volna szeretnem

megsütnöm azt a pitét

boltba menni vele

vagy csak úgy sétalni

hozzábújni

és hagyni, hogy meséljen

a rossz vicceit hallgatni

vele lenni

amíg élt

mindenki alszik a házban

csak én zokogok a párnámba

hullócsillag lettél

kívánhatok?

gyere vissza

hazudtam. nem tudom felfogni, hogy soha többé nem leszel mellettem.

sose hittem volna, hogy tud valaki ennyire hiányozni, de mikor realizáltam, hogy soha nem térsz vissza, az egész még kínzóbb lett

nem tudok ránézni a telefonom képernyőjére, rutinból nyomok egy - egy alkalmazásra, mert fáj látni a háttérképemet, de még jobban fájna lecserélni azt. hiányzol.

meg kell tanulnom nem félni a pókoktól, mert most, hogy elmentél nem maradt más, aki lecsaphatná őket

Barátságtalan

Olyan furcsa most minden.

Nem vagyok már diák.

Az érettségivel mintha

Megállt volna a világ.

Itt a nyár, a nagy meleg.

Éljen, végre szabadság!

Mint a madár, repülnék,

De nem nyitom ki a kalitkát.

A kertünk illata csalogat,

Emberek száza is elfér itt.

Kivel tölthetném be ezt az

Űrt, mely vár engem odakint?

Kikiáltom a nevét az

Összes barátomnak;

Hűlt helyük a táplálék

A hatalmas bánatomnak.

Esténként az emlékük

Cseppfolyósként előjön.

Hiányuk, mint éles kés

Készen áll, hogy megöljön.

A szívem kissé megrepedt,

De miattuk el nem tört.

A nap nélkülük épp úgy

Lement, ahogy reggel feljött.

2024.06.29.

És ha most nem lehetsz velem, én itt várok rád türelmesen. Amíg eljössz, eljössz egy éjszakán. Egy nap talán. Egy nap talán.

Elmentél, mintha én soha nem lettem volna az ok a maradásra.