Halal - Blog Posts
Miért nem lehetek én is boldog?
Napról napra jobban gyűlölöm magam.
félve lépkedek
Egy kifeszített kötélen.
Várom, mikor zuhanok újra le.
Így nézem az életem,
Ahogy egyre csak balanszírozok
A mélység és magasság peremén.
Miaz benned, mi ennyire éget?
Ezer fok van és mégsem félek
Szép a lét, tiéd az érdem
Akarsz- e játszani mindent, mi élet?
Mi az benned, mi mindent lekaszál
Ami gyönyör és annyira fáj
A pokol bugyrainak alján
Akarsz- e játszani mindent, mi halál?
éjjel, nappal tönkretesz,
de az éj leple alatt felébreszt.
s fülembe súgja:
"nappal újra eljövök,
talán tönkreteszlek,
talán megtörök."
sikítani akarok
⁰²⁰Élnél, vagy halnál értem?
sírban táncoló,
szerelmes lelkek.
⁰¹⁵A szívem szilánkjaiban lépkedsz. Mielőtt összeragasztom, még egyszer lépj bele. Érezd a fájdalmamat.
⁰¹⁴El akarok veszni a szemeidben, és megfulladni bennük, mint mások az óceánban.
⁰¹³Beléd akarok halni.
”Zokog - s szép szárán könny csorog,
Mint halhatatlan gyöngysorok.„
- Edgar Allan Poe
~ Rémálmom volt. Olyan rémálom, melyben egy szerettem halt meg. Kis időbe telt, mire felfogtam. Térdre rogytam, majd torkom szakadtából üvölteni kezdtem. A fülsüketítő hang némaságba torkollott, majd könnyek között ébredtem...
~ Néhány észrevétlen, az emberiségre és az egyénre káros dolog:
/ "Nekem nincs időm erre." - sajnos, gyakran nem trivialitások, hanem igenis fontos dolgok terén
/ "Nem akarok gondolkodni." - meh...
/ "Kihagyom az ilyet." / "Én kerülöm az ilyet témákat, mert..."
/ "Nem érdekel, nem az én dolgom, engem úgy sem érint..." - bárcsak ilyen egyszerű lenne, de majd fog, hidd el! :')
/ "Úgy is hiába, felesleges..." - I feel you bro, but... végülis ja, úgy is felrobban a Nap 4-5 milliárd év múlva, kit érdekel mi lesz holnap
Gyakori az ilyen, egyrészt, amikor kellemetlen vagy félelmetes szembesülni bizonyos dolgokkal, főleg abból adódóan, mert azok fontosak, mégis tehetetlennek ÉRZIK magukat az illetők.
Másrészt, van, hogy pusztán kényelmesebb, nem gondolkodni, nem cselekedni, kerülni a dolgokat, kihúzni a felelősség alól az embernek magát.
Természetesen fontos a kontextus is. DE! Ne csodalkozzon senki sem, ha az ilyen hozzáállás általánosításával, mindennapok részévé tételével elsősorban saját magával, de akár még másokkal is kibaszik.
/ Mostmár bekussolok, ígérem! /
Örökké a kedvencem lesz
azt mondják ne sírj
találkoztok még a
mennyben
de mi van akkor,
ha két különböző
mennyben hittünk
mindketten?
van egy átjáró
egyikből a másikba?
vagy fogjam fel végleg,
hogy elmentél és
soha többé nem jössz vissza?
nem tudom elmondani, hogy...
mennyire hiányzol
és mennyit gondolok rád
hányszor sírom el magam
mennyiszer küszködöm az alvással
mennyire szorít a mellkasom nappal
és hányszor pánikolok
mennyi mindennél gondolok arra,
hogy majd otthon elmesélem neked
és minden alkalommal kényszerítenem kell
magamat arra, hogy emlékezzek,
te már nem vagy
hajlamos vagyok azt hinni,
hogy még mindig élsz
csak épp utazgatsz,
majd egyszer haza térsz
és én várni fogok rád
a te telefonodat használom
nem jobb, mint az enyém volt,
de legalább hozzád tartozott
mindennap belépek és megnézem,
jött-e új üzeneted
talán titokban abban reménykedem,
valamelyikre válaszoltál végre
de te már elmentél,
hogy is reméltem, hogy chateltél?
adventi naptár
3. ablak
két héttel a születésem után az apukám betett a karácsonyi fa alá, mert neki én voltam a legszebb ajándék. Nekem is az lenne, ha vissztérne.
fogalmam sincs milyen lesz a karácsony
a gyerekes izgatottságod nèlkül
nem sokára karácsony
igazából mindig veszekedtünk ilyenkor ketten
milyen ironikus, hogy ez lesz a legszomorúbb
de mégis a legbékésebb karácsonyunk egyben
csak most már nélküled
anyukám azt mondta, ő elvesztette a másik felét, mikor az apukám meghalt
milyen furcsa, hogy előtte egy nappal ugyanezt mondta a nővérem az ágyban
nem tudom melyik törte össze jobban a szívem
bioszon a szívről tanultunk
azt mondta a tanárnő,
hogy létezik összetört szív
persze ezt anélkül is tudtam,
hogy elmondta volna
néha úgy érzem egésznap a temetőben
járkálnék legszívesebben
beszélgetnék a holtakkal
megkérdezném milyen az élet,
ha tényleg senki nem vesz észre
ha valóban szellemmé válnék
átsétálnának rajtam az emberek
elmennének a sírom mellett
és senkinek nem lenne fogalma arról
hogy nem mertem tovább lépni
és itt ragadtam
talán találkoznánk mégegyszer utoljára,
de valószínűleg benned meg volt
az a fajta bátorság, amit én nem örököltem
és mertél tovább menni az ismeretlenbe
mikor éltél, mindenhol téged láttalak
a dezodor flakonban, ami a tv mellett
volt folyamatosan, vagy a borotvádban
amit szanaszét hagytál mindenhol,
esetleg a papucsokban, amiket használtál
de már nem talállak sehol
csak a képek és a szekrényben
lévő ruhák bizonyítják, hogy
tényleg léteztél
ha pedig bizonytalan vagyok
a halálodban, mint majdnem mindennap,
akkor csak szétnézek és rájövök,
túl nagy a rend ahhoz, hogy megtaláljam
a nyomod, te már nem vagy itt