⁰²³Hazudd le nekem a csillagokat.
⁰²²Legyél az örökkém.
- Bazdmeg, engem nem lehet szeretni, vagy mi az Isten?? - teljesen kiakadtál, mert Ő nem szeret viszont. Én tudtam... Tudtam, hogy ki fog használni téged.
- De. Lehet... - nem tudtam, mit kéne mondanom.
- Kösz, ezt jól megerősítetted - förmedtél rám, én pedig egy szót sem szóltam. Könnyekkel a szememben ültem, amikor pár perc elteltével higgadtan megszólaltál - Honnan tudod?
- Onnan, hogy én szeretlek. Mindennél jobban... - nagyot nyeltél, lehet meglepett, pedig tudtad. Nagyon jól tudtad, hogy szeretlek. Féltem, hogy nem kapok választ. Volt is féltenivalóm, hisz az nem igen jött. Javában kitört belőlem a sírás, amikor éreztem magam mellett besüppedni az ágyat. Két karoddal szorosan átöleltél.
- Miért sírsz édes? - kérdezted a hátamat simogatva.
- Te mondod, hogy szerethetetlen vagy. Fogalmad sincs arról, mennyire szeretlek, és mennyire komolyan is gondolom ezt a szót. Ő nem szeret, nem is érdemel meg téged, ne fuss utána. Én szeretlek. Csak ne esne ennyire nehezedre kimondani, hogy viszonzod... - néma csendben ültünk, te még mindig öleltél, de megtörted a csendet. - Szeretlek.
te és én.
mi vagyunk
a képlet.
beteges érzéseim
vannak irántad.
szóval ha
menekülni akarsz,
gyorsan kezdd el:
fuss.
én a horror
te a dráma
- a legszebb páros
fekete szívünk
tele szenvedéllyel
Valahol leragadtunk az igen és a nem között. Mi vagyunk a biztos "talán".
⁰²⁰Élnél, vagy halnál értem?
megfulladni
a karjaid között
szerelmedben
⁰¹⁶Ahogy a gyilkos, a vért, az aszfaltra. Én úgy a szerelmünket, a sírba.
⁰¹⁴El akarok veszni a szemeidben, és megfulladni bennük, mint mások az óceánban.
⁰¹³Beléd akarok halni.
⁰¹²Mondd ki újra, hogy szeretsz. Csak mondd ki...
Onnantól kezdve, hogy megfogalmazódik benned az a gondolat, hogy "érezni akarom őt", nincs visszaút.
⁰¹⁰Te vagy az életem. Te vagy az én végzetem.
⁰⁰⁹Megszakad a szívem. Érzem. Hallom, ahogy szilánkosra törik.