Alom - Blog Posts
Nem tudom mi van velem.
Talán már csak elfáradtam.
A te álmod néha más rémálma.
Leiner Laura
"Lehet, valahol bennem él, csak előtörni fél, mert átalakultam lélek nélküli emberré."
"Látod, leszoktam már rég az álmokról, de így a szemem fáj a valóságtól... "
madarak kísérik az égen
tüskés szívében még remeg a vágyott
könnyek nélkül eltöltött ébren
fájdalomból átformált álom
a szemeid, ha belenézek, tengerkék világ nyílik előttem;
de ebben a tengerkék világban katasztrófa van.
művészet vagy;
ha nem lennél, ki kéne találni.
utálom, ahogy szólsz; beszélsz.
szavakat mondasz, melyek szerte szállnak,
s mondatokat többé nem formálnak.
kérdőjelek a testünk között,
mi ketten az ágy fölött.
én alattad és te a nyakamban;
a hideg ráz, mert maradtam.
futni akarok, el tőled, a gondolatodtól,
a hangodtól a fejemben,
s hümmögésedtől a fülemben.
hallom, ahogy duruzsolsz
és minden nappal tovább dacolsz.
azt mondom: szeretném, ha valaki megmutatná, hogy kell újra szeretni.
de igazából tudom hogyan kell; és azt is, kire gondolok.
ridegség.
kellemetlen téli fagy,
s köztünk levegő a hang.
már a lepedőt is csak félig húzom fel,
a másik felével takarózom;
az olyan, mintha itt lennél.
édes, vaníliás whiskey íze lopódzik a nyelvemen;
ez a te ízed.
kísérted az érzékszerveimet.
a szemeim téged látnak,
kezeim az üveget tapintják,
orrom vaníliát érez,
a számban pedig csak te vagy.
maradj még.
meg nem született, át nem gondolt gondolat vagyok a fejedben.
te nem tudod, hogy ott vagyok;
a tudatalattidban fel, s alá lopódzkodom.
mint megszokásból két kávét csinálni reggelente, aztán rájönni, hogy egyedül élsz.
nem vagy itt:
fél lettem.
félelem;
rettegek.
sóvárgok
utánad.
álmodok
rólad.
mindenhol ott vagy.
a párnam huzatán az illatoddal;
a hajamban az ujjaid érintésével;
a combjaimon meleg leheleteddel;
a homlokomon forró csókoddal.
a takaró alatt,
az ágy felett;
a felszínen,
s az alatt.
a végtagjaimban te vagy a hideg levegő.
és a testemben a vörös és a fehér vérsejtek,
ha keverednek;
ha gondolok rád még mindig,
ez a rózsaszín köd.
te voltál az oxigén,
és most fulladok:
meg kell tanulnom újra levegőt venni.
nélküled.
annyi a miért,
hogy az ok-okozat egyre kevesebbnek tűnik.
magamba vonlak,
elérni akarlak.
a körmeim a hátadba kapaszkodnak.
simítom az arcod, a vállad...
ajkaidon puha csókjaim halnak.
a feromonod, mi körbelengi szobám;
süvít a bőröd a bőrömön, ahogy hozzám találsz.
nézel és nézlek és nézünk.
csillog a szemem és kihűlök.
a hideg a gerincemen, meleg kezed a hátamon:
még mindig erősen beléd akaszkodom.
ágyneműket gyűrünk és egymásba mosolygunk;
én téged bámullak, te pedig engem.
a fekete pólódon a sminkem,
az arcod ragyog: tőlem.
két karoddal átölelsz,
és ameddig ennek nincs vége,
el sem engedsz.
mert nem szeretnéd, mert nem akarom.
húzva vonom magamhoz a karod.
simítom az arcod és csodállak;
a nap minden percében óhajtalak.
Lázálom
Skarlátban úszik elém a kép, melyen te vagy rajt (és én).
Hosszú idő után is még álmodok Veled .
Éjjel az álmomban boldognak tűntél és épp egy esküvői fotón mosolyogtál mint a büszke férj….
Ismerlek és emlékszem a képre hisz itt van előttem , nem vagy boldog és büszke férj sem .
Fájt úgy látni , hogy tudom mind az csak a látszat de belül pedig mást érzel ..
@mindigsblog
Az éjjel megint Veled álmodtam .
Olyan valóságosnak tűnt mindent …
@mindigsblog
Ismét Veled álmodtam az éjjel . Jó volt újra látni …
@mindigsblog
~ Egyrészt hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt időm. Másrészt az is igaz, hogy nincs olyan hónap az életemben, hogy ne történne valami faszság, ne jönne közbe valami. Fogy a türelmem és egyre jobban bosszant minden és mindenki. Egyre több dolog billent ki az egyensúlyomból, egyre több dolog állja az utamat. Nincs kedvem ehhez. Küzdöttem egyedül eleget, hogy kimásszak a gödörből, hadd pihenjek már...
/ . . . /
~ Rémálmom volt. Olyan rémálom, melyben egy szerettem halt meg. Kis időbe telt, mire felfogtam. Térdre rogytam, majd torkom szakadtából üvölteni kezdtem. A fülsüketítő hang némaságba torkollott, majd könnyek között ébredtem...
végtelen álomba merülve
kapkodtam a levegőt
és törtem a felszínre
Lehet, hogy szerelmes voltam egy olyan álomba, aminek soha nem kellett volna, hogy az enyém legyen.
Már túl késő, hogy elmondjam, mennyire imádlak, Már hiába hangzik el százezre imáknak, Már hiába sírok, már hiába várlak, Nem tehetek semmit, a szívembe zárlak. Már hiába kívánom, hogy bár ne így lett volna, Megszeretted őt, nem te tehetsz róla, Ő is imád téged, jobb lesz, ha belátom, Nem voltál és nem leszel több, mint egy szép álom.