Imádom, amikor az égbolt látványa kiemeli saját jelentéktelenségemet.
Frank Herbert szavaival élve: „Igazi befejezés nincsen. Csak valahol abbahagyod a történetet.“
Hiányzott. Jobban, mint azt valaha is beismertem volna magamnak.
Rájöttem, hogy mindegy, hogy hány újévi fogadalmat teszek, vagy kit csókolok meg Szilveszter éjszaka… Mindig Ő lesz az egyetlen, aki a gondolataimba égette magát, egy életre szóló helyet kivívva ezzel magának a szívemben.
Az önkínzás új formájára szottyant kedvem: a reménykedésre
Az érintése a bőrömön olyan érzés, aminek nem szabad emlékké válnia.
Bárcsak tudnád mit jelentesz számomra, és hogy a neved hogyan játszódik le a fejemben, akár csak egy dal ismétlésen, amikor próbálok aludni éjszaka.
A leheletem akár az alkohol, zavaros elmém vissza hozza a legtisztább emlékeket
Mert apró darabokra töröd a szívem, akárhányszor csak rám nézel.
Szeretni őt olyan, mint megszegni az összes szabályt.
Az egészben a hangodban rejlő közömbösség fájt a legjobban.
Te voltál a fülembe mászó dal. Az összes dal, amit valaha is szerettem.
Elmentél, mintha én soha nem lettem volna az ok a maradásra.
Remélem, ő megtalálja a szívednek azt a részét, amit én még csak soha nem is érinthettem.
Már nem kérdeztem róla. És azt hiszem, ez már kisebb haladás volt. Apró, észrevétlen lépés, amihez valójában minden erőmre szükségem volt.
Amikor azt mondtam beléd estem, nem csak megbotlottam és beütöttem a térdem. Olyan volt, mint lezuhanni egy hét emeletes épületről, és annak ellenére, hogy az egész testem zsibbadt, amíg végre érintettem a földet, nem éreztem semmi mást, csak a tiszta és visszavonhatatlan szeretetet az iránt az egy iránt, aki le lökött. Irántad.
A szívem mélyén még mindig reménykedtem benne, hogy egy nap elém áll és a lehető legközhelyesebb módszereket alkalmazva szerelmet vall nekem.
Mintha az ő csókja képes lett volna begyógyítani a szívemen ejtett sebeket.
Ugye ismered azt az érzést, amikor csak ülsz és a telefonodra meredsz, azon morfondírozva, hogy visszaírj e valakinek? Én ismertem. Most is így éreztem. De tudtam, hogy ha visszaírok, ha nem… mindkettőnk szívét darabokra töröm majd.
Azt mondta nem bántana, fizikailag nem, de lelkileg már holtra vert.
Néha csak épp annyira hiányzott, hogy teljesen tönkretett.
Még hajnali háromkor is, félálomban, képes volt érzelmek ezreit elindítani bennem.