Emlekek - Blog Posts
Idegenek közös emlékekkel
⁰²⁵Hallottam a szíved dübörgését. Nem szerettél.
⁰²⁴Ahogy az ujjaidat végighúztad a gerincemen.
szerelmes vagyok beléd.
beléd szerettem.
szeretlek.
érted már?
Egy kívánság
Ha csak egyet kívánhatnék... Nem azt kívánnám, hogy szeress viszont. Az túl tré, és túl egyszerű lenne. Most biztos azt gondolod "mekkora egy hülye vagy, hogy nem azt kívánod, hogy Ő viszont szeressen". Igazad van. Tényleg nem vagyok normális, de én mást kérek.
El akarlak vinni a Holdra, s közben végig szorítani a kezed. El akarok menni veled bulizni. Nézni, ahogy érzed a zenét, ahogy táncolsz és közben rám mosolyogsz. Veled lenni, amikor valami nehéz, utána pedig megölelni. Közös lakást, ahova egy hosszú nap után bedöglünk a Netflix elé, és megnézzük az új részt a kedvenc sorozatunkból. Együtt akarok veled vacsorát főzni, sütit sütni és popcornt zabálni, közben pedig sírni, valami iszonyatosan nyálas zenén. Közös tetoválást, ami nem is teljesen, de összeköt. Mert tetszik, hogy törött vagy és azt akarom, hogy engem te törj össze. Újra és újra. Szóval, kérlek... Nem kell szerelmesnek lenned. De az enyém maradnál egy életre?
~ Egyre több ember magányos, és úgy néz ki ez már egy vitathatatlan tény.
Sok ember úgy van, hogy szeretnének megértve lenni, szeretnék a szeretetet, a szerelmet, a törődést... KAPNI!
De ha már arról van szó, hogy kölcsönösség, akkor az már túl sok. Önzőség és érdek, empátia hiánya, a túl nagy választék, ki tudja még mi lehet az oka...
Nem tudom, talán nem vagyok való az emberek birodalmába. Még ha jól és tartalmasan is indultak a barátságok, párkapcsolatok, ismerkedések, egy idő után megszakadtak. Vagy az érdeklődés halt el, vagy még rosszabb, ghostolva lettem. Másik opció az egyoldalúság, az érzelmi szemetes, sírópárna, zseb-pszichológus szerep. S habár a ghostolás is váratlan olyan esetben, ha fontos személyekről van szó, az árulás, hátbaszúrás, és a megcsalás is kurvára kellemetlen tud lenni.
/ "Talán egyszerre vagyok túl sok és túl kevés" /
a posztot a magányos emberek, a szellemek, a szelektíven válaszoló emberek és a kellemetlen emlékek ihlették
U.i: nem mellesleg a kommunikációs képességek is sorvadnak, mint a nyári napon, kocsiban felejtett banán* 😭
*a kép illusztráció - nem ússzátok meg kép nelkül
~ Nem tudom leszek-e valaha egész, elég, s egy darabban...
/ Néha fájnak a törések énem porcelánján, és olyan, mintha a szilánkok olykor-olykor belém hasítanának... /
én sem értem, de fáj valami itt bent...
~ Már én se tudom miért, de az érzés lappangva még bennem él, és az élénk emlékképek olykor felbukkannak egy kis kínzó gyötrelemért.
/ ne menj
a romok közé... /
adventi naptár
6. ablak
minden karácsonyi emlék megrohamozott
Mindegy mi történik és hogy épp hol vagy, lesz a világon valaki, valahol, aki örül hogy létezel.
Talán, az örökre, egy szó az emlékeknek, és nem az embereknek.
Mert a múltunk a lényünk része. És te is a múltam a része vagy. Ezzel együtt a lényem része. A legszebb emlékeim hozzád kötődnek.
-Honnan tudod, hogy vége?
-Talán amikor úgy érzed, hogy szerelmesebb vagy az emlékekbe, mint maga az előtted álló emberbe.
halkan felnevetett és végigsimított egyik kezével a hátamon, több millió pillangónak utat engedve a hasamban ezzel az egy mozdulatával.
Amikor rád nézek látom azt, ami soha nem lehet az enyém..
Imádom, amikor az égbolt látványa kiemeli saját jelentéktelenségemet.
Frank Herbert szavaival élve: „Igazi befejezés nincsen. Csak valahol abbahagyod a történetet.“
Az érintése a bőrömön olyan érzés, aminek nem szabad emlékké válnia.
Át néztem a képeket, amiket csináltunk, újra és újra. Legtöbbjüket én készítettem, ezek közül a legtöbben te vagy. Az este, amikor megszöktünk pár órára, hogy elvesszünk a csodás éjszakában. Elbújtunk a hegyekbe, a város fényei beragyogták sötét utunkat. A felsőm még mindig olyan illatú, mint a parfümöd, ahogy néhány fotó is. A polaroidjaim többek, mint csak fotók, ezek szuvenírek, amik rád emlékeztetnek. Ránk. A kedvenc képem az ágyam felett van, minden este órákig bámulom. A dzsekidet viseltem, ez volt a kedvencem. Én fáztam, te pedig udvarias voltál, vagy szerelmes.Többé már nem vagyok benne biztos, mégis hiányzol..Mindig annyira spontán voltál, meg van a fotó, hogy bebizonyítsam. Azon, ahol táncolsz a hegyekben, annyira lélegzet elállítónak tűntél. Emlékszem, a hangodban rejlő hamisságra és a nyikorgásra, amikor hangosan énekeltél. Ugyanazt a dalt, újra és újra, már nem is tudom címét. Szeretted, legalábbis mindig ezt mondtad. A városi fények tükröződtek a szemedben, imádtam a szemeidet. Aztán újra mindent szerettem benned, mindig is fogom. A leheletem akár az alkohol, zavaros elmém vissza hozza a legtisztább emlékeket. A fotók minden, amim maradt. Emlékszem, az autó motorháztetőn feküdtünk, a fém merev és hideg volt akárcsak az időjárás. De sosem éreztem olyan melegséget mint akkor, mert melletted lenni mindig olyan volt, mint tűzben égni. És tetszett ez az érzés.Csomószor mérges leszek a fotók miatt, ezek a kis darab fényes kártyák mélyebben vágnak, mint bármely kés. Egy belső érvágás. Elakarom égetni az összes fotót, de ha meg is tenném, még mindig megjelennél a fejemben. Lehetnél modell, talán az is leszel. Te voltál a tökéletes kép, és az abszolút önbizalmad ámulatba ejtett. Talán egyszer megtalállak, talán még mindig viseled a dzsekidet. Vagy talán el kéne engednem ezeket a képeket. Bár, ez azt jelentené velük együtt téged is. Minden amim maradt, az illata a parfümödnek, és a végtelen halom fényképek. Meggyőzöm magam, hogy megtartani az emlékeket egészséges, de ez csak sokasága a múltnak, és nincs helye a jövőre nézve. Rá kell jönnöm, hogy az egyetlen alkalom, hogy valaha is veled legyek az., amikor az ágyamban fekve zokogok, csak az egyik fotóddal a falamon. Mert ez vagy te. Csak egy fénykép a falamon
A leheletem akár az alkohol, zavaros elmém vissza hozza a legtisztább emlékeket