mindig azt hittem vannak emberek, akikre számíthatok, de rájöttem, hogy nincsenek
mikor meghalt apukám, teljesen egyedül maradtam
az egyetlen barátom pedig órákkal később válaszolt, hogy nem ér rá telefonálni, mert éppen pakol
mintha nem lehetne öt percre abbahagyni
mintha én sose hagytam volna félbe semmit, hogy meghallgassam
mintha ellenkező esetben ő nem vágyott volna arra, hogy valaki meghallgassa
csak nem akartam egyedül maradni
azt mondják ne sírj
találkoztok még a
mennyben
de mi van akkor,
ha két különböző
mennyben hittünk
mindketten?
van egy átjáró
egyikből a másikba?
vagy fogjam fel végleg,
hogy elmentél és
soha többé nem jössz vissza?
szerettem volna, hogy megéld a legnagyobb vitánkat azzal kapcsoltban, hogy nem szeretnék azzá válni akit nevelni szerettél volna belőlem
de sose tudtam elég erőssé válni, hogy elmeséljem
az utolsó kívánságod mégis ezt kérte tőlem
mit tegyek?
menjek szembe azzal, amit kértél? váljak azzá akivé szeretnék? vagy érezzek nyomást mindennap a mellkasomon, amiért színjátékban élek?
a Halállal kézen fogva
sétáltál a végtelenbe
Gyűlölöm, hogy szeretek
Gyűlölöm szeretni azt, akiért
Hiába minden könny, vér s annyi gondolat.
Pedig lehoznám neki a Mennyországot,
Ha hagyná ide, a földi pokolba.
Gyűlölök vágyni egy érintésre, mely e
Gyengéd, megfáradt kéztől fakad,
Mert hiába kel táncra minden belső
Szervem, ha szívem közben megszakad.
Gyűlölöm érezni szemed barnaságából
A lelkembe beáramló fényt,
Mert hiába tölti el borzongás testemet,
Ha utána felváltja azt a rettegés.
Gyűlölök mindent, ami te vagy, ami
Rólad szól, s ami tiéd.
Hiába jövök rá, hogy én sem vagyok
Már másé: csakis a Tiéd.
2023.11.11.
Barátságtalan
Olyan furcsa most minden.
Nem vagyok már diák.
Az érettségivel mintha
Megállt volna a világ.
Itt a nyár, a nagy meleg.
Éljen, végre szabadság!
Mint a madár, repülnék,
De nem nyitom ki a kalitkát.
A kertünk illata csalogat,
Emberek száza is elfér itt.
Kivel tölthetném be ezt az
Űrt, mely vár engem odakint?
Kikiáltom a nevét az
Összes barátomnak;
Hűlt helyük a táplálék
A hatalmas bánatomnak.
Esténként az emlékük
Cseppfolyósként előjön.
Hiányuk, mint éles kés
Készen áll, hogy megöljön.
A szívem kissé megrepedt,
De miattuk el nem tört.
A nap nélkülük épp úgy
Lement, ahogy reggel feljött.
2024.06.29.
Mert a múltunk a lényünk része. És te is a múltam a része vagy. Ezzel együtt a lényem része. A legszebb emlékeim hozzád kötődnek.
A fájdalom elkerülhetetlen, de a szenvedés már választható.
Egy hamis mosollyal és néhány udvarias szóval mindent leplezni lehet.
Az egészben a hangodban rejlő közömbösség fájt a legjobban.
Elmentél, mintha én soha nem lettem volna az ok a maradásra.
Remélem, ő megtalálja a szívednek azt a részét, amit én még csak soha nem is érinthettem.
Amikor azt mondtam beléd estem, nem csak megbotlottam és beütöttem a térdem. Olyan volt, mint lezuhanni egy hét emeletes épületről, és annak ellenére, hogy az egész testem zsibbadt, amíg végre érintettem a földet, nem éreztem semmi mást, csak a tiszta és visszavonhatatlan szeretetet az iránt az egy iránt, aki le lökött. Irántad.
Azt mondta nem bántana, fizikailag nem, de lelkileg már holtra vert.