tudom, meséltem már többször,
de újra leírom, mennyire hihetetlen
hatása és ereje van a szavaknak,
de még hihetetlenebb, hogy csak
a negatív szavak törnek olyan
erősen utat, a pozítívak eltűnnek
valahol a sötétségben
fél percre van szükségem ahhoz, hogy valakit a szívembe zárjak,
de egy élet is kevés lenne ahhoz, hogy kiengedjem őt onnan
az sem számít, ha nagyon megbánt, mert akkoris szeretni fogom
talán nem fogunk többé beszélni, vagy találkozni, de hidd el
gondolni fogok rád minden nap, nem akarok, de nem tehetek ellene semmit
nem tudom elmondani, hogy...
mennyire hiányzol
és mennyit gondolok rád
hányszor sírom el magam
mennyiszer küszködöm az alvással
mennyire szorít a mellkasom nappal
és hányszor pánikolok
mennyi mindennél gondolok arra,
hogy majd otthon elmesélem neked
és minden alkalommal kényszerítenem kell
magamat arra, hogy emlékezzek,
te már nem vagy
hajlamos vagyok azt hinni,
hogy még mindig élsz
csak épp utazgatsz,
majd egyszer haza térsz
és én várni fogok rád
A legkeserédesebb pillanat az, amikor rájössz mennyire fog hiányozni egy pillanat miközben átéled.
Imádom, amikor az égbolt látványa kiemeli saját jelentéktelenségemet.
Ugye ismered azt az érzést, amikor csak ülsz és a telefonodra meredsz, azon morfondírozva, hogy visszaírj e valakinek? Én ismertem. Most is így éreztem. De tudtam, hogy ha visszaírok, ha nem… mindkettőnk szívét darabokra töröm majd.
Végül, azt akarom, hogy tudd, te leszel örökre az én végtelen imádatom tárgya- röviden, szeretlek